Új játékok Nürnbergből

Nürnbergi játékkiállítás új játékok

Nürnbergi játékok: pixel art, georello

1949 óta rendezik Nürnbergben a nemzetközi játékkiállítást és vásárt. Izgatottan vártam, hogy lesznek-e új játékok, új ötleteken alapuló fejlesztőeszközök.

Számomra az idei volt a 8. alkalom, hogy két kollégám társaságában személyesen is megnézhettem a több, mint 60 országból érkezett kiállító termékeit. Valamivel 2800-nál több, kisebb- nagyobb kiállító standon várták a játékok, kreatív eszközök, sportszerek, modellek, plüssállatok, biciklik a látogatókat.

Kedvenc új játékaim

Mandala pixel art
Mandala pixel art

Nekem egyik kedvencem az olasz Quercetti gyár Pixel Art játéka, így az 5-ös csarnokba vezetett az első út. Tiziana, az olasz kollegina nagy örömmel fogadott minket. Ráadásul szuper kávét és apró csokit is kaptunk, ami igazán feldobott minket.

Ahogy körbenéztem a polcokon, nem kellett csalódnom, mert máris felfedeztem az egyik újdonságukat, a Pixel Art mandala verzióját. Igazán csodás alkotásokat lehet kirakni a sok száznyi kicsi tüskéből.

Georello színház
Georello színház

A másik újdonság, amivel az ovisok saját színházi előadást játszhatnak. Ez pedig a Georello játék új típusa. A gyerekek különböző figurákat mozgathatnak fogaskerekek segítségével egy változtatható háttér előtt. A játék színvilága nagyon kellemes a szemnek.

Nagyon tetszett az óriás golyópálya kézi változata. Ennek a játéknak az előző típusában a golyót egy kis motor vitte fel a kiinduló pontra. Ezt a motort most az emberi erő helyettesíti, egy műanyag kar tekerésével kerülhetnek a golyók a pálya elejére. Tiziana elmondta, hogy a motoros fajtát többé már nem gyártják. Ezzel is szeretnék kifejezni a környezetvédelem, az energiatakarékosság iránti elkötelezettségüket.

Díj nyertes Isotta autó
Díjnyertes Isotta autó

Örömmel tapasztaltam, hogy a gyár termékei külöböző díjakat kaptak a minőségük elismeréseként. A Toysbulletin.com szavazásán az Isotta szemléltető autó elnyerte a 2015-ös év legjobb játéka címet.

Természetesen a Quercetti fivérekkel is tudtunk pár szót váltani. Sőt, már az alapító Alessandro Quercetti unokája is ott tüsténkedett a nevüket viselő játékok között.  A család történetéről itt olvashatnak egy korábbi blogban.

Nagyon örültem, hogy a nürnbergi játékkiállításon kedvenc játékaim új típusait láthattam. Remélem, hogy ezek a játékok hamarosan a bolt polcain is megjelennek.

Mihály Katalin