bébi-láncfűző
Óvodai fejlesztő füzet

A 3-6 éves gyerek fejlődése

Ők az örök kérdezők! A 3-6 éves korú gyerekek már hosszabb ideig képesek figyelni egy játékra, mint fiatalabb társaik. Jellemző rájuk, hogy rengeteget beszélnek és kérdeznek. Szeretnek kísérletezni, próbára tenni a még fejlődő fizikumukat. Örülnek, ha a barátjukkal játszhatnak, de nem szeretik, ha vesztenek! Már képesek társasjátékot játszani, kivárják, hogy rájuk kerüljön a sor. Főleg az 5 év körüli gyerekek tudnak már ketten vagy többen ugyanazzal a játékkal közösen játszani.

Melyek a 3-6 éves gyerekek számára megfelelő játékok?

  • A problémamegoldó játékok továbbra is népszerűek. A 3-6 éves korosztály számára készült puzzle már 12-20 darabból állhat.
  • Szeretik az összepattintható építőjátékot, és a csoportosítható játékokat. A csoportosítás szempontjai közé már belép a hossz, a szélesség, a magasság, a mennyiség.
  • Természetesen a korábban használt szín, forma és szag alapján csoportosítható játékok továbbra is használhatók. A 3-6 éves gyerekek szívesen szortírozzák a műanyag palackok kupakjait, az edényeket a hozzávaló fedőkkel, a kulcsokat, színes kockákat, számolós macikat.
  • A szerepjáték és építőjáték során már bonyolultabb dolgokat alkotnak, nagyobb méretű játékautókra van szükségük. Nagy örömet okoz nekik a méretükhöz illő játékbútor, asztal, fotel, kanapé. Figyelemmel nézik a bábozást. A vizes játékokra nekik is szükségük van.
  • A kreativitásuk tovább fejlődik, egyre összetettebb alkotások készülnek a filctoll, ecset, ujjfesték, olló, színes karton, modellező gyurma, színes gyurma segítségével.
  • A hangszerek közül a ritmushangszer , xilofon, zongora, tamburin, csengő a legkedveltebb a 3-6 évesek között.
  • Ennek a korosztálynak a mesekönyvei már több szöveget tartalmaznak, a képek több részletet ábrázolnak.
  • Szívesen hallgatják a CD-ről és DVD-ről lejátszott zenét, mesét. Ezek a műszaki eszközök bevethetők a szavak és hangok helyes kiejtésének gyakorlásában is.
  • A mozgás náluk sem maradhat el. A játékhoz legtöbbször a labda, tricikli, bicikli, mászóalagút, ráülhető játékautó, talicska, kulikocsi, húzós kocsi kerül elő.
  • Szeretnek magasabbra mászni, már nagyobb méretű szivacs alakzatokra van szükség. A mozgással együtt a célzást is tanulják, szeretik a nekik készült teke, darts és célba dobó játékokat. A kalapálás továbbra is kedvelt szórakozás, kiegészítve a játék szögekkel és fűrésszel.
  • A mai kor gyermekei számára a számítógép már természetes látvány. A kisgyerek számára azonban csak az interaktív és érthető program a megfelelő. Ez annyit jelent, hogy a gyerek is aktívan csinál valamit, az utasítások pedig ábrák formájában láthatók, nem csak írott szöveggel. Vannak programok, melyek hanggal közlik a használati utasítást. Lényeges, hogy a gyerek tudja kontrollálni a játék sebességét, legyen lehetőségük többféle dolgot, többféle szinten kipróbálni. A legjobb persze az, ha a szülő és a gyerek együtt számítógépezik!
bicikliző-gyerekek
Sok mozgás és játék – éles elme