Az utolsó nyár a suli előtt

osszel-elsos-leszek

Az utolsó nyár a suli előtt

Elkezdődött a szünidő, sok kisgyerek, nagygyerek és felnőtt is örül a szabdaságnak. Azonban van, akinek ez az utolsó igazán önfeledt nyara, mert néhány hónap múlva első osztályos kisiskolás lesz.

Szülőnek és gyereknek is nagy stressz, különösen ha az első gyerek válik majd iskolássá. No és persze a lurkók nem egyformák, így ha már van is e téren családi tapasztalat, az sem garancia a sima átmenetre.

A kisgyerek még nem tudja igazán, hogy ezentúl nem a szőnyegen csücsülve játszhat majd, hanem asztalok mellé, székre ülve kell eltöltenie egy egész tanórát. Nem biztos, hogy kedvenc barátja, barátnője ugyanabba az osztályba jár majd, egy csomó ismeretlen gyerek veszi körül. Ebéd után pedig nem lesz szunyókálás, ami talán a legnagyobb és legfájdalmasabb változás lesz.

Mit tehet a szülő, hogy a lehető legsimábbá tegye az óvoda és iskola közötti átmenetet az utolsó nyáron.

Összeszedtük azokat az új viselkedési formákat, amelyekre célszerű lenne a nyár elejétől figyelmet fordítani, egy kis tréninget tartani, már most elkezdeni.

Hosszabb ideig kell figyelni

Az iskolás gyerektől elvárják, hogy hosszabb ideig legyen képes koncentrálni és figyelni. A cél érdekében a következőket teheti a szülő:

  1. játsszanak legalább 20 percig tartó társasjátékot vagy kártya játékot
  2. olvasson fel 20 percen át mesét, majd tegyen fel kérdéseket a hallottakkal kapcsolatban
  3. rajzoljon, színezzen a gyerek 20 percig
  4. állítson be egy órát 20 percre, és ennyi ideig üljön vagy álljon a gyerek ugyanazon a helyen, miközben valamivel foglalatoskodik

A felsoroltak valamelyikét minden nap végezzék el, mert a csemeték számára mindez nem olyan könnyű, mint hinnénk.

Az egyes tevékenységek gyorsabban követik egymást

Az órákon, iskolai foglalkozásokon minden időre megy. Az egyes feladatok között meghatározott idő áll rendelkezésre, ami sokkal rövidebb lehet az óvodában megszokottnál. A gyorsabb váltást a következő módon lehet tréningelni.

  1. Tervezzünk kb. 5 perces tennivalókat, például a szoba egy részének rendbetétele, szennyes ruha keresése a lakásban, a szemét összeszedése, mesekönyvek elrakása, stb. A gyerek ne tudja előre mit kell majd elvégeznie
  2. A feladat előtt vegyük elő ismét a stopperórát
  3. Amikor a gyerek megkapta a feladatot, indítsuk el az órát és figyeljük az időt
  4. Ha már csak 1 perc van hátra, 10 másodpercenként jelezzük a hátralevő időt
  5. Az idő lejártával, mondjuk meg a gyereknek, hogy most már készen áll a következő feladatra

Ezzel a módszerrel maximum 4 féle feladatot végeztessünk el egymásután, tehát összesen 20-25 percnyi időt tölthetünk ki.

Személyes tárgyak rendben tartása

Ez a legnehezebb feladat, de az alábbi tanácsok segíthetnek.

    1. Először beszélgessünk a témáról. Kérdezzük meg a gyerektől, hogy ő milyen módon szeretné elrendezni a könyveket, írószereket, játékokat, stb.
    2. A gyerek javaslatait vele közösen gondoljuk át és beszéljük meg, hogy melyik működhet, melyik nem.
    3. Ha kidolgoztuk a tervet, beszéljünk arról, hogy ezt a rendet mindig be kell tartani, persze időnként újra tervezhetünk.
    4. Hívjuk fel a figyelmét, hogy ez az ő területe és a rendben tartása pedig az ő felelőssége.

Fontos, hogy a gyerek megértse a rend célját és lényegét. A holmijai szépek maradnak, nem kell órákig keresgélnie, több ideje lesz játszani.

Függetlenség, önállóság

Az önálló tanulás csak gyakorlással alakítható ki. Bár az elsősök az iskolában sokszor csoportosan vagy párban dolgoznak, de alkalmanként szükség lesz az önálló munkára. Ennek gyakoroltatását az alábiakkal tehetjük:

  1. folyamatosan 10-15 percig tartó puzzle kirakása
  2. adjunk a gyereknek egy színező feladatot vagy labirintus játékot, amit neki egyedül, folyamatosan, időre kell elvégeznie

osszel-elsobe-megyek

Lelki felkészítés

Többször beszélgessünk a gyerekkel a várható változásokról, de ne ijesszük el. Meséljük el mire számíthat, milyen lesz majd egy napja, hogyan kisérjük el naponta, milyen útvonalon megyünk. Sétáljunk el az iskola környékére, ha lehet, menjünk be az épületbe.

Olvassunk neki mesét, ami az első iskolai napokról szól, a színes ceruzákról, füzetekről. Engedjük meg, hogy részben ő válassza ki az iskolai kellékeket.

Tudatosítsuk a kisgyerekben, hogy a szülei mindig mellette állnak, bármilyen problémával fordulhat hozzájuk. Említsük meg, hogy a sikerek mellett biztosan kudarcok is érik, de ez természetes dolog. Feltétlenül törekedjünk a gyerekben levő feszültség feloldására.

Ígérjünk neki egy különleges vacsorát az első iskolai nap estéjére, amit persze tartsunk is be. Válasszon ő a kedvenc ételeiből!

Lejegyezte: Mihály Katalin