Story cube – A Sztorikocka története

A sztorikocka atyja: Rory O’Connor

sztorikocka-alkotója-rory-és neje

Egy ötlet…Kilenc kocka…Végtelen lehetőség… Az írországi Belfastban élő Rory O’Connor számítógépes grafikát és animációt, illetve bábozást tanult. A játék, a kreativitás nem állt tőle távol. Nem volt ezzel egyedül, mert Anita Murphy személyében minden szempontból kitartó társra lelt: munkatárs a játékban, feleség a magánéletben.
A Sztorikocka – vagy eredeti nevén Story Cube – társasjáték története 2004-ben kezdődött. Rory egy kurzuson vett részt, amelyben újítások kidolgozásához szükséges kreatív probléma megoldással foglalkoztak. Egy kreatív gondolkodtató eszközt kellett alkotnia.

Egyik alkalommal Rory látókörébe került a MetaCube nevű játék, ami tulajdonképpen a Story Cube elődjének tekinthető. Ez az eszköz pedig a Rubik kocka elvén alapult, de a kockák oldalai nem színesek voltak, hanem ábrákat tartalmaztak. A társasjáték megnyitotta az utat a meséléshez, ösztönözte a kreativitást, a képzelet szárnyalását. A kockának azonban megvoltak a maga fizikai határai. Ekkor jött O’Connor ötlete: bontsuk meg a kocka egységét, szedjük szét 9 egyedi kockára.

 

Az ötlettől a megvalósításig

sztorikocka-játékbolt-japánban
Az ötletből 1 hét alatt valóság lett. Kilenc font befektetéssel a Story Cube játék végső formája kialakult. Az első darabokat Rory sajátkezűleg készítette. Pár hónap múlva ezeket már árulta, de csak 2007-ben került a boltokba a Sztorikocka, mert különböző akadályokat kellett leküzdeniük.
Az első probléma a gyártás volt, mert Rory és Anita nem rendelkezett elegendő indulótőkével. Az első szériában csak 500 kockát tudtak gyártatni, majd 1200, aztán 10000 darabot.
A második gondot az jelentette, hogy milyen értéket képviselhet, hogyan lehet beárazni 9 db kockát egy kicsi dobozban. Több kereskedő azt javasolta, hogy tegyenek a dobozba mást is, illetve tegyék a játékot egy nagy dobozba. Azonban akkor már egyre nőtt a kereslet a kézzel gyártott kockák iránt, így Rory maradt az eredeti tervnél, a kicsi doboznál. Később a forgalom őt igazolta, a doboz mérete nem számított. Jól döntött.
A harmadik akadály örömteli volt ugyan, de mégis lassította a kocka felfuttatását. Akkor született Rory és Anita első gyermeke. Azóta egyébként újabb két gyermekkel bővült a család.
A házaspár végül leküzdött minden nehézséget. Találtak egy hong-kongi gyárat, ami képes volt jó minőségű terméket előállítani, és az ott készült Sztorikocka ismertté vált az egész világon, ma már 52 országban kapható.

Mitől olyan jó a Story Cube?

sztorikocka-egyedi-kockák
A Sztorikocka nagy előnye, hogy nincs bonyolult szabálya, pillanatok alatt kezdődhet a játék.  A 9 kocka kicsi helyen elfér, mindig kéznél van.

A játékosok kitalálhatnak egyedi szabályokat. Rory eredetileg felnőtteknek szánta a játékot, de hamar kiderült, hogy minden korosztály számára kreatív időtöltést jelent.

Idegennyelv tanuláshoz is használható. A Sztorikocka Cselekvésekkel verzió ábrái például a 100 leggyakoribb angol ige alapján készültek.

A Sztorikocka egy olyan játék, ami aktívan hat a játékosok gondolkodására, közben szórakoztat és ráadául megfizethető. Biztosan ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2013 közepéig 1,5 millió példányt adtak el belőle.

A sikeren felbuzdulva, a Story Cube alapkockáihoz különböző témaköröket feldolgozó kiegészítő készletek is megjelentek, amikkel még izgalmassabbá tehető a sztorizás élménye. Próbálják ki!