|

Quercetti golyópálya – az óvodától az iskoláig

golyópálya-ovisoknak

Golyópálya óvodától iskoláig

Kevés olyan játék van, ami az óvodás gyerekeknek izgalmas játék, az iskolásoknak pedig tökéletes kísérlet komoly fizikai alapelvek bemutatásához. Ez akkor jutott eszembe, amikor egy fizikatanár ismerősöm örömmel mesélte, hogy mekkora sikert aratott, amikor bevitte az iskolába az 5 éves kisfiának egyik játékát. Ugyanis azon mutatta be a diákjainak a gravitáció, a helyzeti és mozgási energia témakörét a fizikaórán.

Ez a játék pedig a jól ismert olasz játékgyár, a Quercetti egyik golyópályája volt, ami ezek szerint egy szórakoztató, tanító eszköz is. A beszélgetés után végig gondoltam, hogy a műanyag pályán ilyen-amolyan energiával száguldó golyók a szép látványon kívül mennyi mindent nyújthatnak még. Lássuk csak, vajon milyen szemmel nézi ugyanazt a játékot egy óvodás és egy iskolás.

Golyópálya az ovisoknak

Az óvodások számára a golyópálya oktató, fejlesztő jellege nyilván inkább elvont, közvetett. Nem nyújt direkt segítséget az íráshoz, olvasáshoz vagy számtanhoz. Akkor mégis mitől nevezhető fejlesztő játéknak?

  1. Stimulálja a kreativitást, a képzelőerőt és a kézügyességet. A kisgyerekek is szeretnek kísérletezni, egy hagyományos fa vagy műanyag építőjáték elemeit különböző módon összerakosgatni. A golyópálya részei különösen alkalmasak a variálásra, a saját ötletek alapján pedig egyedi megoldások születnek. Mindehhez szükségük van a képzelőerejükre, a kivitelezéshez pedig jó finommotorikus képességre, azaz kézügyességre.
  2. Ösztönzi az utasítások megértését, végrehajtását. A golyópálya megépítését képes útmutató segíti. A sikerhez mindenképpen pontosan kell követni a minta albumban ábrázolt lépéseket. Erre a képességre egész életünkben szükségünk van. Gondoljunk csak valamilyen űrlap kitöltésére, vagy bármilyen vizsgára.
  3. Türelemre nevel. A pálya megalkotása nem 5 perces feladat. A mérettől függően akár több órát is igénybe vehet. Kitartás nélkül nem biztos, hogy sikerül az elképzelt építményt létrehozni.
  4. Motiválja a problémamegoldást. Ha a gyerek felépítette az útmutató szerinti pályát, megpróbálhat más kreációt is kivitelezni. Például, a legmeredekebb pályához mely elemeket milyen sorrendben kell összerakni? Vagy éppen ellenkezőleg, a legenyhébb lejtővel bíró pályát?
  5. Ok okozat közötti összefüggés felfedezése. Az ovis is nyilván észreveszi, hogy ha magasabbról indul a golyó, akkor gyorsabban gurul, ha alacsonyabbról indítjuk, akkor lassabban. A mögötte levő fizikai elveket ő még nyilván nem érti, de azt már fel tudja fogni, hogy a golyó haladási sebességének köze van az indítási magassághoz.

Golyópálya a suliban

quercetti-golyopalya-iskolaba
Golyópálya nagyobbaknak

Míg az óvodás képes megfigyelni, hogy a magasról leguruló golyó gyorsabban halad, addig egy 9. osztályos gyerek már meg is érti, hogy ez mitől van.

Az említett fizikatanár is a golyópálya révén mutatta be az iskolásoknak, hogy a golyó helyzeti és mozgási energiája hogyan változik az út során. A gyerekek láthatták, hogy nem minden összeállításban képes a golyó elérni a végső célt, mert bizony amikor emelkedőn kell haladnia, ahhoz megfelelő energiára van szüksége.

Tanár ismerősöm – nagyon ötletes módon – az energia szinteket azzal is illusztrálta, hogy a golyópálya végére egy fnom homokkal telt tepsit rakott. A srácok jól láthatták, hogy egy-egy golyó eltérő távolságot tesz meg a homokban, mielőtt teljesen megáll.

Azonban most nem egy fizika tankönyv lapjait olvassuk, de a golyópálya építésekor jó ha erre is gondolunk.

Alkalmazott golyópálya: tealevél csomagolás
Alkalmazott golyópálya: tealevél vizsgálata

Csak érdekességként álljon itt egy kép, amit egy teagyár múzeumában készítettem.

Ez a jópofa gép lényegében olyan, mint egy folyamatosan lefele haladó elemekből álló golyópálya. A készülék azonban nem játék, hanem a feldolgozott teafű vizsgálatát végzi.

A felülről érkező illatos anyag a pálya egyes részeiből más-más dobozban köt ki.

Mihály Katalin